Arany szivárog a Föld magjából
Arany szivárog a Föld fémes magjából a felszíni vulkanikus kőzetekbe – állapította meg egy, a Göttingeni Egyetem vezette kutatócsoport.
Arany szivárog a Föld fémes magjából a felszíni vulkanikus kőzetekbe – állapította meg egy, a Göttingeni Egyetem vezette kutatócsoport.
A Föld mélyén kontinens méretű foltok úsznak, amelyek eredetéről nem sokat tudni. Egy nemrég lefuttatott szimuláció azt mutatja, egy kataklizma miatt lehetnek a magnál a különös képződmények.
Fiatal kőzetekben sikerült kimutatniuk amerikai kutatóknak a hélium izotópjait, és ez azt jelenti, hogy az anyag nem az ősi légkörből került oda.
A Föld magja igen érdekes terület, már csak abból a szempontból is, mert nem lehetséges közvetlen közelségből vizsgálni azt. A tudósok úgy hiszik, a mag maga egy hatalmas vasgolyó, arra azonban, hogy mi veszi körül, most egy tanulmány adhat új választ.
A NASA Psyche nevű űrszondája a tervek szerint 2023 októberében startolhat el a Földtől, hogy hat év alatt elérje a Mars és a Jupiter közti pályán keringő Psyche 16 aszteroidát. Ha sikerül, azzal a Föld magját is jobban megismerhetjük.
A Pekingi Egyetem kutatói a földrengések szeizmikus hullámait elemezve arra jutottak, hogy a Föld belső magja már nem abba az irányba forog, mint az elmúlt néhány évtizedben.
Egy friss tudományos felfedezés szerint a Föld magja oszcillál, és ez hat év leforgása alatt már mérhetően változtatja egy földi nap hosszát.